Episode Details

Back to Episodes
Newsroom #13: Erdoğan rendszere hozta azt, amire felépítették

Newsroom #13: Erdoğan rendszere hozta azt, amire felépítették

Published 2 years, 9 months ago
Description

Vasárnap, a török elnökválasztás második fordulója után Recep Tayyip Erdoğan ismét győzelmet aratott, így a 21 éve kormányzó elnök újabb öt évig vezetheti majd Törökországot. Az első forduló előtt még úgy tűnt, ez lesz Erdoğan legnehezebb választása: sikerült mély válságba kormányoznia a török gazdaságot, a tragikus földrengés után is sokan okolták a kormányt, az legnagyobb ellenzéki pártok pedig összefogtak és egy jelölt mögött sorakoztak föl. Ehhez képest Erdoğan a szavazatok több mint 52 százalékával nyert, és már azelőtt győzelmi beszédet tartott, hogy befejezték volna a szavazatok összesítését. 

A Newsroom mai adásában pedig Pénzváltó Nikolettel, a Migrációkutató Intézet kutatási vezetőjével és a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont elemzőjével arról beszégetünk, mennyire volt tényleg komoly kihívás az elnökválasztás Erdoğan számára, mit hoz a választás a török bel- és külpolitikában, és mit mond el arról, hogy mennyire keményedhet tovább ezután Erdoğan sajtót leuraló, politikai kihívókat és újságírókat bebörtönző rendszere.

See omnystudio.com/listener for privacy information.

Listen Now

Love PodBriefly?

If you like Podbriefly.com, please consider donating to support the ongoing development.

Support Us