Episode Details
Back to Episodes
Jordán Ferenc — A vadon szava és a beszorított Balaton (Ep. 037)
Description
Jordán Ferencet a magyar sajtóban sokszor emlegetik úgy, hogy a magyar tudós, aki „megjósolta a járványt”. Ám a biológus, rendszerökológus hangsúlyozza, ehhez nem kellett szuperképesség: amit ő, gyakorlatilag pár perccel a pandémia kitörése előtt mondott, arra tudósok már évtizedek óta figyelmeztetnek – legfeljebb nem hallgatunk rájuk.
Úgyhogy ebben az epizódban sokat beszélünk arról, hogyan működik a természet evolúciós tartalékaként a vadon? És miért óriási probléma az, ha egy túl sikeressé vált faj – az ember – megsemmisíti ezt a boszorkánykonyhát?
Lesz szó eltűnő vadonokról és kihaló fajokról, a csavarhúzóval hadonászó majmok bolygójáról, valamint a Balaton körbebetonozásáról is. Hiszen Jordán Ferenc 2020 végéig a Balatoni Limnológiai Kutatóintézetet vezette, ám ekkor igazgatói posztjáról távozni kényszerült. Amely önmagában is tanulságos történet arról, merre halad a természetvédelem ügye ma Magyarországon.
Az 1973-ban született Jordán Ferenc olyan biológusként jellemzi magát, akit vonzanak a több tudományterületet átfogó, azaz multidiszciplináris témák, és aki folyton új ötletek, gondolatok után kutat. Legfőképpen a különféle biológai hálózatok érdeklik, mint például a táplálékláncok, tájszerkezeti hálózatok vagy éppen az állatok közösségi hálói – olykor az embereké.
Jordán Ferenc az MTA doktora, szakterülete az elméleti ökológia, tevékenységét a Magyar Tudományos Akadémia 2019-ben Akadémiai Díjjal ismerte el.
Műsorjegyzetek
Jordán Ferenc
- weblapja
- adatlapja az Országos Doktori Tanács oldalán
- könyve, az Ördögi jóslatok
- említett, társszerzőkkel írt cikke a Psychology Today-ben
- a Branco Weiss ösztöndíj
- vele készült, hivatkozott, korábbi interjúk a Válasz Online-on:
Intézmények
- Balatoni Limnológiai Kutatóintézet
- Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat (elnök: Maróth Miklós)
- Ökológiai Kutatóközpont
A műsorban említett további könyvek, filmek
- David Attenborough: Egy élet a bolygónkon (2020)
- Gerald Durrell: Az amatőr természetbúvár (1982)
- Paul R. Ehrlich: The Population Bomb (1968)
- Elizabeth Kolbert: A hatodik kihalás (2014)
Az epizód végén elhangzó, szponzorált blokkban ajánlott könyvek
- Jessikka Aro: Putyin trolljai – Igaz történetek az orosz infoháború frontvonalából
- Federico Felli