Episode Details

Back to Episodes
Jászberényi Sándor — A haditudósító és a lélek legszebb éjszakája (Ep. 012)

Jászberényi Sándor — A haditudósító és a lélek legszebb éjszakája (Ep. 012)

Episode 12 Published 7 years ago
Description

Jászberényi Sándor haditudósító. Magyar újságírók közül kevesen űzik ezt a hivatást: veszélyes, költséges, a munkát megfizetni pedig senki sem akarja igazán. Az, hogy a líbiai polgárháborúból, a szíriai, iraki pokolból vagy az egyiptomi forradalom kellős közepéből küldte cikkeit, már önmagában elég izgalmas lehetett volna, hogy beszélgessek vele (felsorolni is nehéz hány ország hányféle háborús övezetében járt).

Az is, hogy magyar liberálisként, liberális magyarként, felvette az iszlám vallást. (Azt mondja, részben azért, mert történtek vele olyan dolgok, amiket nem tud megbocsátani. Nem tud mit kezdeni egy olyan vallással, ahol ez előírásszerűen kötelező.)

De van itt még valami: az 1980-ban született Jászberényi Sándor nem „csak” újságíró, hanem író is. Két novelláskötete is megjelent eddig: 2013-ban Az ördög egy fekete kutya és más történetek, 2016-ban pedig A lélek legszebb éjszakája – Történet álmatlanságról és őrületről címmel.

Az egy dolog, hogy itthon is megkapta a Libri irodalmi díjat, de azon kevés magyar szerzők egyike, aki mindenféle hazai hátszél nélkül sikeressé vált külföldön is.

Második kötete épp most debütál angol nyelven az Egyesült Államokban, ahová a napokban utazik könyvpremierjére.

Tehát Jászberényi Sándorral ebből az alkalomból is beszélgetek, de nem csupán könyveiről, hanem iszlámról és politikáról, a túlnépesedő, szétrobbanó Közel-Keletről és arról a pokolról, amikor valaki négy napon át nem tud elaludni.

Szeretnél egy jó könyvet az újságírásról?
Még akad pár példány *a podcast műsorvezetőjének* kézikönyvéből!
ELSŐ LEÜTÉS – A lényegre törő útmutató az írás és újságírás fortélyairól 420 nagyalakú oldalon.
Az interjúkészítésről szóló teljes fejezet INGYEN letölthető!
Részletek és könyvrendelés az Első leütés honlapján.

Linkek a műsorban elhangzó témákhoz