Episode Details

Back to Episodes

Úgy törtem össze, mint egy karácsonyfadísz - Nyikes Fatime

Season 1 Episode 7 Published 5 years, 7 months ago
Description

Nyikes Fatimének egy örökölt betegség miatt, már 16 éves korában elkezdődtek a látásproblémái. Először a jobb, majd később, 26 éves korában a bal szemére is elvesztette a látását. Több évnyi küzdelem, megannyi kórházi beavatkozást követően vált látássérültté, ami miatt egész korábbi életét fel kellett adnia. 

Igaz, hogy a trauma súlya alatt összeomlott, idővel sikerült talpra állnia és új utakat találnia. Sőt, ma már nem tragédiaként, hanem sorsfordító pillanatként tekint látásának elvesztésére, aminek köszönhetően többet tudott kihozni az életéből.  

A segítő szakmában teljesedett ki: mesterfokú szociális munkás, szervezetfejlesztő szupervizor, gyógypedagógiai asszisztens lett. Sorstársakat segít át életük legnehezebb pillanatain, utat és pespektívákat mutat nekik; látók szemléletformálásán dolgozik annak érdekében, hogy minél inkább enyhítse a látássárüléssel járó veszteséget. 2005 óta a Buda-Környéki Látássérültek Közhasznú Egyesület alapítója és elnöke is, de ami talán fontosabb: 2000 óta édesanya is. 

ALKOTÓK

Műsorvezető: Lovas Rozi 

Szerkesztő, vágó: Puss Máté Bence 

Produkciós vezető: Grőger Dia

Zenei- és utómunka szerkesztő: Szűts Dániel 

Kreatív producer: Román Balázs 

Producer: Hampuk Richárd


Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre

További műsoraink a betone.hu-n

Facebook: Betone

Instagram

Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Listen Now

Love PodBriefly?

If you like Podbriefly.com, please consider donating to support the ongoing development.

Support Us